Írd meg az életed, írd meg a mai napod! Volt ma szex? Jó volt? Mi volt a jó benne és mi hiányzott? Mi húzott fel a legjobban ma? S minek örültél? Mi volt a legérdekesebb ma Eropolisban? Hát a külvilágban mi történt? Inkább a főnököddel vagy inkább a szomszédoddal feküdnél le? Vagy egyikkel sem? Ha te is szeretnél blogot, örömpolgárnak kell lenned!
Nemek harca...
Van olyan faj, ahol ez már eldöntetett. Ilyenek a sivatagi ostorfarkú gyíkok. Ezen faj képviselői ma már egytől-egyig nőstények. Hímnemű egyedek már nem léteznek. E kis gyíkok szűznemzéssel, szaporodnak úgy, hogy az utódaik, úgymond a saját klónjaik lesznek. Érdekes, mert annak ellenére, hogy, már nincsenek hím egyedeik, a tojások lerakásának megindulásának érdekében két nőstény egyed, egymás meghágását szimulálja.... kellenek azok a mozdulatok, hogy le tudja rakni a tojásait.
Hmmm... fura az egyedfejlődés, ha már hím példányok nem szükségesek a szaporodásukhoz, akkor vajon miért van még így is szükség ezekre a mozdulatokra?
Szóval, azt tudjuk, hogy az emberi egyed nemét is, hogy nőstény, két X kromoszóma határozza meg, a hímnem pedig, egy nagy X és egy kis y kromoszómával rendelkezik. Tudtátok, hogy a nagy X kromoszóma 1.500 gént tartalmaz, míg a kis y csak 78 -at?
Azt mondja a fáma (no meg a tudósok), hogy egykoron az egyedfejlődés egy korábbi szakaszában, ez a bizonyos kis y kromoszóma, nagyobb volt, csak idő közben összement. Viszont ez a folyamat nem állt meg, és úgy 100-150 ezer év múlva, mutálódik annyit, hogy eltűnik. Következésképp az emberi fajnál is felállhat az a verzió, mely - valószínűleg ugyanezen folyamat hatására - a sivatagi ostorfarkú gyíkoknál már megtörtént. És az emberi faj számára is, a nemek harca végérvényesen véget ér.
Konklúzió: eljöhet az a kritikus pont, amikor a hímneműek védett fajnak fognak számítani... :)
Hmmm, hmmm, én relatíve nagyon jól elvagyok a női nemmel is, de azért kell az a kukac is...!!! :D
Hogy telhetetlen vagyok? Áááá, csak számomra így kerek a világ! ;)
Hmm mennyire igaz, hogy amikor az élet elvesz valamit, valahogy ad is cserébe valami mást.
Úgy alakult, hogy le kellett mondjam az idei Müpás koncerten való részvételemet, felemás érzésem voltak miatta, mert magára az élményre vágytam, a felejthetetlen zenetáborra, de az idén műsoron lévő művek, nem igazán lopták be magukat a szívembe (A.L.Webber-Requiem, Vajda János-Változatok).
Valahogy a kortárs szerzők darabjai nem tudnak úgy lelkembe férkőzni, mint a nagy klasszikus szerzők, zseniális és egyben monumentális szerzeményei. Éppen emiatt, a fene fenét eszik is, a következő év nagy koncertjét (Énekel az Ország projekt) nem hagyom ki, hisz műsoron Mozart Requiem-je lesz. Már nagyon rég vágyom arra, hogy e darab részese lehessek abban a miliőben, amiben eddig az elmúlt hat év nagy koncertjein részt vehettem.
S hogy eredeti gondolatomnál maradjak, a kihagyott (elvett) lehetőség helyett, most kaptam újat. Idén februárban az Arénában, már részese lehettem a Filmharmikusok-Filmzene monumentális koncertjének, nos most ismétlés lesz, ezúttal júniusban, a margitszigeti nagyszínpadon. Ezen kívül hívtak két koncert erejéig kisegítő kórustagnak, a margitszigeti nagyszínpad Zorba c. darabban való szereplésre is. Így egy kihagyott koncert helyett, immáron három koncert szereplési lehetőséget kaptam. Ezért olyan csodás az élet. :)
Ne bánkódjunk tehát az elvesztett lehetőségekért, mert az élet előbb-utóbb kárpótol minket valami mással, ami legalább olyan fontos lesz, mit amit elvesztettünk.
:)
[html][/html]
Egy dallam a fejemben játszadozik folyton folyvást.... mely bár a búcsúzásról szól, nagyon kedves kis dallam... koncertjeinken egyik -acapella- ráadás dalunk szokott lenni...
„dududududu....
Goodnight sweethart, well it's time to go....
dududududu....
Goodnight sweethart, well it's time to go....
I hate to leave you, but I really must say...
so Goodnight sweethart, goodnight....”
Egy jó performansza ennek a kis dalocskának...
[html][/html]
Már nem először találkozom itt Pesten szembe azzal a jelenséggel, hogy a város különböző pontjain kéregetnek. Ez önmagában talán már megszokott dolog is lehetne, -bár elég szomorú az is, hogy majdhogynem már hozzá tartozik a város látképéhez és megszoktuk- de ami mostanság kiakaszt egy cseppet az az, hogy egyre több helyen, fiatalok is kéregetnek.
Vegyes a kép, mert vannak közöttük, olyanok, akik úgy ránézésre elég „nyeszletke” emberkék, már bocsánat a kifejezésért, de ez pont ráillik. De vannak közöttük olyanok is, akiknek már rég dolgozniuk kellene, vagy valami értelmes tevékenységet végezni. Nem értem. Tisztában vagyok vele, hogy válság van és már egyre nehezebb munkához jutni, legalábbis a hagyományos értelemben vett munkahelyhez. De vannak alternatív megoldások. Ha valaki kevésbé tanult, képzett és ezért kicsi az esélye munkahelyhez, számos megoldás kínálkozik így is a helyzetükre.
Nagyon sok vidéki településen szinte fillérekért adják az ingatlanokat, akár eladásra, akár bérletre. Adott a lehetőség, hogy lemenjenek vidékre és háztáji gazdálkodás folytassanak. Megélnének belőle, mindez csupán hozzáállás kérdése.
Mivel mostanság eléggé belemerültem az önellátó-önfenntartó életvitel megvalósításának tanulmányozásába, így olvastam, hogy vannak ökofalvak akik önkénteseket várnak és fogadnak, hosszabb és rövidebb távra. Kerti és házi munkáért cserébe szállást és étkezést biztosítanak. Ez is lehet egy alternatíva. Én magam is elgondolkodtam rajta, hogy egy-egy szabadságos hetet nem ártana ilyen helyen eltölteni, aktív, egészséges kikapcsolódást, feltöltődést jelentene. Nem beszélve, az alkotó tevékenységről.
Szóval mindezeket összevetve és még ki tudja mennyi minden lehetőségek lennének, ha valaki alaposan keresné ezeket, így nem értem, hogy miért kéregetnek a huszonéves, életerős, munkaképes fiatalok....
Persze egy lehetséges magyarázatot tudnék, de azt meg nem akarom elfogadni.... mármint hogy nem akarnak dolgozni, kivenni aktív, tevékeny részüket a társadalomból...
Az úúúúgy volt, hogy minden változik, de szélsebesen, szappanoperába illő fordulatokat tud időnként venni az élet. Sue gondolt egyet, nincs mit tenni, alkalmazkodni kell a megváltozott körülményekhez, így nehéz szívvel ugyan, de feladni készül nemrég megszerzett munkabeli függetlenségét. 4 önéletrajz küldés, ebből három első körös interjú, majd ma egy másod körös.
Szóval, egy neves belvárosi vendéglátóipari egység az egyik kiszemelt célpont. Első kör. Nem tudom miért, egy középkorú férfira számítottam, helyette egy jóképű fiatal, korombeli pasit kaptam, interjúvolónak. Oóóó! Szóval zajlik az interjú, egy viszonylag laza stílusban, korunknak megfelelően, ráadásul tegeződve, ami nekem szokatlan volt, a szituáció mibenléte miatt. No de sebaj, Ő ajánlotta, hogy egykorúságunk miatt tegeződjünk.
Zajlik a beszélgetés, nekem meg furcsa érzéseim támadtak... ennek a pasinak gyönyörű szép kék szemei vannak... eszméletlen, és azon kapom magam, hogy szemébe belefeledkezve, folyamatos szemkontaktusban vagyok Vele. Ó Istenem, egy csillagszemű pasi! Nincs favoritom szem színt illetően, minden színben lehet olyat találni, ami megfog és nem ereszt. Ez az. Megfogott.
Hajjaj, a témára kellene koncentrálnom, és nem kihívó szemkontaktust folytatni egy talán leendő „főnökkel”. Megbuggyantam, vagy a napsütés ment az agyamra, nem, annyit még nem voltam napon, vagy már ez a lila világ van rám olyan hatással, hogy képes vagyok még egy állásinterjún is.....hideg vizes vödröt a fejemre.... :)
Valahogy túléltem, de a végén erősen koncentráltam az emeletről levezető lépcsőn, hogy zavaromban nehogy zakkanjak egyet, mert már nem ott jártam az tény.....
Na, aztán a következő napokban egész szépen befészkelte magát ez a szempár és tulajdonosa az elmémbe, és elindított bennem valamit.... valami toszka-motoszkát....
Pár nappal később, jött a mail és telefon, hogy „kéret” egy második körre is... egy kis szakmai teszt.... Te jó ég! Megint az a veszélyes szempár.
Ma aztán, az állást illetően teljesen semleges hozzáállással, elmasíroztam a második körre. Kaptam több témakörre feladatokat, írtam, válaszoltam... a végén aztán határozottan nem voltam megelégedve magammal. Sue mi van veled, te sokkal többet tudsz ennél. Nem értem. Ok, az a gyönyörű szempár, meg a tulajdonosa...
Kérdez-felelek, s közben felváltva megy, az a kitartó és folyamatos szemkontaktus, a kerülöm a szemkontaktussal játék... ajjaj, nem lesz ez így jó, képtelen vagyok koncentrálni, ha azt látom magam előtt, amit látok...
Ez a pasi „veszélyes” lehet rám nézve... zavaromban el is felejtettem megnézni a kezét, pedig szoktam, hogy hord-e gyűrűt, avagy sem.
Második kört is túlélve, beszéljük a továbbiakat...... ajánlatot tett, én meg meglepődök ... ezek szerint én vagyok a befutó? Nagyon úgy fest a dolog... hétfőig gondolkodás, hogy elfogadom-e.
Kérdezem, hogy kitől kellene majd átvenni a munkát, feleli Tőle. Majd Ő tanít és mutogat meg mindent, ami cégspecifikus. Húúúúúú bameg.....!
Még nem voltam olyan munkaszituációban, ahol az adott kolléga, főnök, stb. ilyen hatással lett volna rám, általában közömbösek szoktak lenni, de most......hogy ebből mi lesz..... ?!
:o :) :)
[html][/html]
Vihar előtti csendet érzek.... Jövök, megyek a városban, emberekkel beszélgetek. Nézem, ahogy az emberek hol örülnek, a kora nyári napsütésnek, élvezik minden jótékony hatását, hol pedig egy mérhetetlen fásultságot és kedve szegett életkedvet látok az arcokon. Mindez régen túlmutat már a magyarok „legendás” búskomorságán. Ez már valami más, sokkal mélyebb és talán veszélyesebb is.
Vihar előtti csendet érzek... Megfigyelésem szerint az emberek többsége, továbbra is próbálja élni, a kis egyszerű (időnként talán még nagyszerű is) életét, úgy és oly módon, ahogy eddig.... próbálják nem felfogni azt, ami körülöttük zajlik, amibe már benne vagyunk nyakig, s amiből már nincs kiszállás....
…..valami már nagyon nem megy, nem ugyan olyan....
Vihar előtti csend, melyet a változás vihara követ, úgy egy minimum F10 tornádó erejével.....sokakkal beszélgetek, s már egyre többen látják, érzik, valami van a levegőben...
Olyan makrogazdasági folyamatok zajlanak globális szinten, amely már rálépett a fenntarthatatlanság útjára és hamarosan önmagát emészti fel.... a társadalmi folyamatok, egy kis fázis késéssel ugyan, de lassan követni látszik ezt a gazdasági haláltusát mely, mindent maga alá fog temetni.
Ez ma már tény. A kérdőjel csupán, a folyamat hossza és mélysége, valamint az emberek, „emberi tartalékai”, túlélési ösztönei, hogy képesek legyenek újjáépíteni mindent.....de nem ezt és nem így, amiben és ahogyan vagyunk, hisz akkor ugyanazokkal a hibákkal kell majd szembe néznünk, ami most ránk zuhan.
Nem kell és nem érdemes már itt politikai felelősségeket keresni, lehetne, de nem érdemes és nincs is időnk erre.... mindezen folyamatokban, olyanok vagyunk mint egy folyóba esett falevél, melyet a folyó sodrása dobál kedve szerint.
S hogy mégis mit tehetünk mi, kis emberek? Felkészülni erre elsősorban lélekben és felkészülni egy talán egészen másfajta életmódra, életvitelre, esetleg egy olyan világra, mely pénz nélkül működik. Volt már cserekereskedelem a történelemben, ismeri az emberiség ezt az érték-csere rendszert, így van átmeneti alternatíva. S hogy mi lesz azután? Azt akkor, együtt kell majd kitalálnunk.... az akkori feltételek, körülmények ismeretében....
Hogy miért vagyok meggyőződve arról, hogy tényleg a vihar előtti csendet éljük?
100 egységnyi pénz esetén, 5!!! egységnyi pénz mögött áll valódi érték, termelés, a maradék 95 egységnyi pénz, spekuláció, virtuális pénzteremtés végterméke, mely lufi a világgazdaságban lassan, de biztosan kipukkanóban van. Egy ép elmével gondolkodó ember sem gondolhatja komolyan, hogy hitelből lehet építeni jelent, s jövőt egyaránt úgy, hogy annak ne legyenek következményei.
Előre bocsájtom, nem politizálás volt a szándékom, elmélkedésem csupán, a hétköznapi megfigyelésemen alapszik, no meg hogy épp éves méleg-beszámoló készítés kellős közepén vagyok és látom a számokból, feketén-fehéren a fenti fejtegetésem következményeit. S talán sokan még fel sem tudják fogni, mi zajlik körülöttünk.
Végre megérkezett az igazi jóidő... s fel is ébresztett „téli álmomból”... szépen annak módja szerint beindultak a hormonok, a libidó is a szinusz görbe felső szakaszán kapaszkodik felfelé, a napsütés hatott rájuk....hiába no, ez az én természetes lételemem, közegem, ez a hőmérsékleti tartomány....
Most már csak azt a partnert kell megtalálni, aki ki tudja használni a libidóm adta lehetőségeket...
Vadász vagy zsákmány? Még nem döntöttem el melyik leszek, általában a zsákmánynak álcázott vadász az igazi énem - félig oroszlán vagyok vagy mifene :) .... talán most is ez a járható út? Valószínűleg.
Az a ritka szerencsés helyzet alakult ki, hogy barátnő már csak-csak lenne, így most a nemek közötti egyensúly érdekében, valami kukaccal (vagy ahogy kedves blogtársakkal tegnap kifejtettük, virslivel....) a lába közötti, hím nemű a célpont....azért megvannak a "két pályán való játéknak" a maga kihívása, de a szépsége is... :)
feladat: stratégia felállítás...egyenlő azzal, ami én vagyok.... nem játszom, nem színészkedem, nem adok, mutatok és mondok mást, mint ami én vagyok...hisz én kell, hogy kelljek, nem az amit valaki látni akar... vica versa....nem tökéletes(t), de talán értékes(t)...
Igazán remek volt a Rómain csodálni a Duna e páratlan látványát, feltöltött... :)
Egy tökéletes megfogalmazása annak, ami jellemzi mostanság az életemet...
Arról, hogy a dolgokat meg kell várni...
"Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek –, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsod- hoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel."
Márai Sándor
Szeretem a történelmi nagyfilmeket. Azokat a típusú filmeket, melyek bepillantást engednek az adott korszak hétköznapi életébe, s vele együtt az emberi viszonyokba is. A kosztümös filmek kedvenceim a javából.
Szeretem azt az időutazást, melyet egy-egy ilyen film kapcsán megélhetek. Vannak olyan korszakok melyben szerettem volna élni, egyik ilyen korszak a reneszánsz, talán a bohósága, egyfajta hedonizmusa miatt... aztán ott van pl. a rokkokó korszak gazdagsága, bujasága....
Érdekes megfigyelni ezekben a kosztümös filmekben, a női-férfi kapcsolatok ábrázolását. Ahogyan ismerkednek, ahogy az udvarlás zajlik, a kokettálás, a metakommunikáció. Nagyon bájos tud lenni. Sok esetben praktikák, fortélyok teljes tárházát sorakoztatják fel, nekem roppant mód tetszik.... :) Talán azért is, mert a mai világban, max. már csak a nyomait, lehet mindezeknek felfedezni... és valljuk be őszintén, sokunknak hiányoznak az apró nüanszok, ahogy egy nő (jó értelemben véve) incselkedik, egy férfival és fordítva....
Nagyon tetszenek még ezen filmekben, korokban, a ruha viselet is, a földig érő, derekat, dekoltázst kihangsúlyozó költemények, meseszépek tudnak lenni (persze, vannak túlzások), bár az is tény, hogy azokat viselni is tudni kell és érdekes, de megfigyelhető, hogy ezen ruha költemények, még a férfiaké is, egy olyan tartás ad az adott embernek, melyet manapság már ritkán lehet megfigyelni. Talán a versenytáncosoknál van meg leginkább.
Tudom, a mai világ már nem erről szól, de talán ez is az egyik oka annak, hogy elsekélyesedtek a kapcsolatok. Ma már mindenből csak az instant változat jut/kell. De valóban ez kell nekünk? Valóban ez a jó? Az instant, a mű? Nem kellene mégis, időt, energiát, odafigyelést, türelmet fektetni az ismerkedésekbe, a minőségi kapcsoltatok kialakításába?
Régebben mindig úgy gondoltam, hogy az igazi barátok/barátnők a gyerekkorból jönnek. Játszópajtás a lakótelepen, a környéken. Általános és középiskolai osztálytárs, padtárs, kivel a szünetekben és iskola időn túl is együtt lógunk... kivel kibeszéljük a pasikat, aztán együtt is pasizunk, ki átjön és az Ifjúsági Magazin címlapjairól vagdossuk az aktuális tinisztárok posztereit és ragasszuk a falra.... s nézzük vhs-en a klippeket, s ismerjük egymás családját...
Valóban, megadatott, hogy e korból is legyen egy életre szóló barátság, melynél nem számít a külön töltött idő, sem az a kb. 2.000 km ami elválaszt.
Mindig az volt az elképzelésem, hogy azok a baráti kapcsoltok, melyek ebben a korban alakulnak, lesznek a legtartósabbak, legmélyebb kapcsoltatok.... hisz ahogy telik az idő, mi is egyre jobban „öregszünk”, változunk, változik a gondolkodásunk, igényeink, elvárásaink magunkkal és másokkal szemben, még rigolyások is leszünk, így talán egyre nehezebbé válik olyan barát(okra) szert tenni, kikel való viszonyunk, hasonlóan méllyé válhat, mint az ominózus gyerekkorból született barátságok.
Aztán telnek az évek, mindenki éli az életét, döntéseket hoz, lakóhelyet vált, munkahelyek/párkapcsolatok jönnek-mennek, innen-onnan új baráti társaságok alakulnak....és igen, történnek csodák, még 30-as, 40-es emberekkel is, kellően bolondos rokonlelkek egymásra találása, valami szép -remélhetőleg életre szóló- születése, kik rövid ismeretség ellenére, kezdik fél szavakból is érteni egymást... és én nem győzők hálát adni a sorsnak (és e lila világnak is) ezért, hogy megtörténhetett...
Így aztán megdőlt a korábbi elméletem, hogy igazi barátságok, csak gyerekkorból, jöhetnek, születhetnek.... való igaz, hogy az új barátságban, a korábban, a nem együtt megélt évek már kiesnek, de az „érett” fejjel való egymásra találás, önmagában egy egészen más minőségű, qualitású, de legalább olyan mélységű barátságot eredményezhet...
Konzekvencia: képviseljünk bármilyen korosztályt, merjünk nyitottak lenni új barátságokra, de legyen hozzá kellő önismeretünk, hogy mit várunk el egy barátságtól és mi mit tudunk nyújtani, bele adni mindebbe... nem kell sok hozzá: szív, lélek, érzékenység, türelem, kitartás, értelem és mérhetetlen sok humor... higgyétek el, bevált recept....
:)
Csütörtök kora este indulás, csomagok be, táv: 280 km, útvonal: M3 végig, menetidő: 2,5 óra...érkezés szerencsésen...
péntek: vásárlás, ház körüli tenni-vennivalók, családi főzőcske-sütőcske... napsütés, meleg, jó idő, kertészkedés, veteményezés, hagyma duggatás, kapálás, krumplivetés, szilvafa virág szaglászás (akácvirághoz hasonlít)... este ágybazuhan, fejbevág, alvás
szombat: kötelező, helyi, családi népszokás, a helyi városi piac meglátogatása, vásárlás, traccsolás a régi 100.000 éve nem látott ismerősökkel.... újabb főzőcske, ez-az megszerelése, megjavítása.... játék a felmosórongy kinézetű, csimbókos szőrű pulinkkal, megállapítás: még mindig imádom ezt a hiperaktív, hibbant kutyát.... :)
vasárnap: brrrrrrrr hideg van! Néha-néha ki-ki kukkantás a házból, az aktív pihenést passzívra váltjuk, s bevackoljuk magunkat....
hétfő: szomszéd falucska, mama háza-telek megnéz, temetőjárat, főzőcske, ebéd, elemózsia csomagolás, locsolódás? Felejtős! majd irány újra az M3 és a 280km, Gödöllőnél leállósáv, hűtővíz felforr, hűűűűűűűűt, majd érkezés a Székes Fővárosba...
:)
Hol volt, hol nem volt... a Dunán innen, s Tiszán túl... élt egy fiatal leányzó. A kilencvenes évek derekán jártunk... éppen a lány 18.-ik évén túl, a leányzó megismerkedett a város 40 éves Bohémjával. Valami különös vonzalom alakult ki közöttük, majd a leányzó első igazi szerelme lett... hú, micsoda botrány volt, hogy a fiatal ártatlan, templomba járó leányzó, „összeállt” ezzel a bohém életvitelű, független férfival. Róluk beszélt a fél város, össze súgtak-búgtak az emberek... de a leányzót mindez nem nagyon érdekelte... csak a férfi, s a férfit a leányzó...
Augusztusi, kellemes nyár este volt... séta, romantikázás a városban... A férfi egyik rokonának felújítás alatt állt a háza, melyben Ő is segédkezett... s a leányzót meginvitálta, hogy nézzék meg, hol is tartanak a munkálatok...
A kert ajtóhoz volt kulcsa, a házhoz nem. Így a kertig bejutottak, de a házba már ajtón keresztül nem. Az ablakok nyitva voltak, hogy a felújítás miatt szellőzni tudjon. Földszintes ház lévén, gondoltak egyet, a leányzó és a férfi bemásztak az ablakon... a ház teljesen üres volt, s ki tudja miért, egyetlen matrac, mégis megtörte a ház ürességét...
Az a matrac pedig hívogató volt... letelepedtek rá, s beszélgettek...majd a beszélgetés csókokban hallgattatott el... s akkor elindult egy „lavina”, melyből már nem volt megállás... a leányzó még nem mindent értett, hogy mi történik vele, hisz új érzések, élmények voltak ezek... de hagyta, hogy magával sodorja az ár, a szenvedély és rábízta magát a férfira...
Különleges élmény volt...
Valamit elvesztet akkor a lány, de valami nagyon fontosat kapott is...
S azóta is hálás a sorsnak, hogy egy tapasztalt, érett férfinak adta oda magát, először, hisz ez meghatározta a további életét, s a szexhez való viszonyát is....
;) ;)
Gimis ballagás előtti este volt. Az volt a szokás nálunk, hogy előző este szerenádot adtunk a tanári kar azon tagjainak, akik tanítottak minket. Szóval jött a szerenád délutánja, estéje. Egy kisvárosban nincsenek bejárhatatlan távolságok, így sétálva vonultunk egyik tanár lakásától, a másikig. Énekelve, nótázva, viháncolva végig az úton. Megálltunk a tanárok házai előtt, az ablak alatt, s nótáztunk. A menetrend ilyenkor az volt, hogy behívtak és némi harapni valóval és itókával kínáltak. Na, miután túl voltunk a kötelező körökön, szétszéledt a társaság, ki merre. Valaki haza, hisz másnap délelőtt ballagás, ki pedig még bulizni akart. Én valahol a kettő között kötöttem ki.
Hazafelé tartva, összefutottam egy sráccal. Ő volt a város egyik népszerű szépfiúja, ki tudja miért, de aznap este engem szemelt ki „prédának”. :) Beszélgetni kezdtünk, majd ezt folytattuk a kocsijában is. Törtük a fejünket, hogy mit csináljunk aznap este, merre induljunk el az éjszakában, de addig-addig filóztunk ezen, hogy egyszer csak, csókolni kezdett.... Mivel én relatíve későn kezdtem pasizni, így Ő még az első két pasi között volt, akivel csókolóztam.... de úgy alaposan.... :)
Szóval, csókolóztunk, közben a kezünk is felfedező úton járt... s bebarangolt mindent... mindezt egy kocsiban, egy viszonylag forgalmas utcán, félrehúzódva, az utcai lámpa alatt.... :)
Óriási élmény volt mindez nekem, hisz még sok minden új volt, s azt pedig még külön élveztem, hogy bárki láthat, ki arra jár.... :)
/ aztán később is voltak ilyen jellegű, bárki megláthat, helyeken autós élményeim.... meg erdőben, télen, hol egy zsigulival, hol egy trabanttal, mely lerobban, s mi egy kiadós szex után, a próbáljuk a kocsit kiásni, s elindítani, a hóban... :) :D húúúú szép élmények, majd egyszer elmesélem.... Comming Soon... :D /
No visszatérve, a ballagás előestéjére.... nem is tudom, mennyi időt tölthettünk a kocsiban, jó pár óra volt, az bizonyos, csókolóztunk, vagy ahogy akkoriban hívtuk, smároltunk, s tapiztuk egymást.... most ne számítsatok végkifejletre, mert szex nem volt, nem feküdtünk le, Ő akarta, én nem, akkor még szűz voltam és nem akartam, hogy ott, akkor és úgy.....
/ húúúú aztán amikor megtörtént (nem a szépfiúval) na, hát az is egy külön kalandos történet volt, üres, felújítás alatt élvő házban, ablakon bemászva, matrac, majd ablakon kimászva....stb..... :D /
Valamikor hajnalban keveredtem haza, azután minimális alvással indultam ballagni.... :)
A mai napig, ha előveszem a ballagási képeket, emlékeztetnek erre az estére, mert olyan óriási karikás szemekkel nézek ki a fejemből a ballagáson, hogy csak na! :) :D
Végre előkerült az a magyar kenus, aki eltűnt az Atlanti Óceánon. Egy ország szurkolt érte. Azt hiszem, nyugodtan elmondhatjuk, hogy rendkívüli teljesítmény az, amit véghez vitt. Az ilyen és ehhez, hasonló emberi teljesítményhez, kétségtelenül kell, az őrültség egy bizonyos szintje. Viszont az is tény, hogy néhány hasonlóan, vagy talán még „őrültebb” kalandornak, sok-sok felfedezést köszönhet az emberiség. Ettől függetlenül nem irigylem a családját azért, amit az eltűnés miatt át kellett élniük az elmúlt két hónapban.
S most mit olvasok? Szegény ember alig került elő, épségben, máris vannak akik megkérdőjelezik az egész sztori hitelességét. Nem értem. Tényleg muszáj belekötni az élő fába is? Tényleg nem tudják az emberek kibírni, hogy valakibe ne kössenek bele és ne kérdőjelezzék meg azt, amin keresztül ment?
Nemhogy örülnénk, hogy ennyi idő után, épségben előkerült. Nemhogy örülnénk, hogy van egy ilyen -kicsit őrült ugyan- honfitársunk, aki által, egy kis pozitívum is bekerülhet, a nem kicsit megtépázott országimázsunk balanceába.
Tényleg lételemünk az oktondi, céltalan kötekedés.... tényleg nem tudunk már örülni semminek?
Ugye nem így van? :)
Ma megint tanultam valamit.
Tudtátok, hogy a keleti harcművészetek alaplépései, annak koreográfiája, megegyezik a magyar néptánc alaplépéseivel, koreográfiájával? Ma ennek élő tanúbizonyságát láthattam. És boldog vagyok, hogy láthattam. Tehát, aki jó táncos, az jó harcos is volt és fordítva. Elképesztő, hogy mennyi mindent nem tudunk még, a(z) (ősi)magyarság valódi kulturális kincseiről, örökségeiről, hogy a néptáncban, végig lehet vezetni, a női-férfi kapcsolat teljes spektrumát. Hogy a népdalaink is milyen kincseket rejtenek. Nem beszélve a nyelvünkről?
Sajnos amit eddig tanítottak nekünk erről, intézményi keretek között, az mind valótlan. Egyszerű történelem hamisítás, mit ahogy a történelem könyveink túlnyomó része is az. Erre mostanában döbbenek rá folyamatosan. És egyre jobban képedek el, hogy mi is van a felszín alatt, amit betiltottak/elhallgattak ezidáig.
Szerencsére vannak azért már nem kevesen, akik kutatják az eredetet és felszínre hozzák a magyarság valódi jellemét, szellemiségét, sok ezer éves ősi tudását, kultúráját. Amit csupán csak egy szóval lehet jellemezni. Zseniális.
Sok adatlapot olvasok, tanulmányozok. Kíváncsi vagyok, érdekel, még akkor is, ha a lapból egyértelmű, hogy nem egymást keressük. Valószínűleg másnak is feltűnt már, hogy sokan kiírják a lapjukra, hogy nyalás, vagy orál centrikusak.
Nem szeretném én kétségbe vonni, hogy milyen jó élvezetet nyújt mindkét félnek az oralitás. Tudom jól, hogy fontos és kell is, ezt egy bi Nő ne tudná? :) Sőt!
De! Már egy jó ideje nem értem e jelenséget. Mi állhat a háttérben?
Talán sokaknál potenciális problémák vannak?
Avagy, az „állóképességgel” van a gond?
Létezne az, hogy a pasik egy jelentős része, jobbára nyalni szeret és/vagy akar, de dugni nem?
Vagy valami más a megfejtés?
Jó dolog az orál/nyalás centrikusság, de dugni ki fog? :)
Egészen más élvezetet nyújt egy nyalás, mint egy kiadós dugás, azt nem lehet kihagyni, elhagyni, s nem is helyettesíthető.....- még nyalással sem....
És mi van, ha a Nő nem nyalás, hanem dugás centrikus....? (számomra ez lenne az ideális)
Uraim, legyenek nyugodtan orál/nyalás centrikusak, de egyúttal legyenek dugás centrikusak is, a teljes kielégülés érdekében a kettő nem elválasztható.... :D
(A nyers szóhasználatot, a téma most megkövetelte....)
Mindig, amikor a korunk gyilkos kórja, egy fiatalt ragad magával, háborog a lelkünk. Miért Ő, miért kell ennek így lennie? Egy jó lelkű, önzetlen, segítőkész, a közösségi életért rendkívül sokat tevő negyven pár éves Férfi. Egy kisiskolás gyermeket hagyott itt.
Egy nagyon nehéz műtét, de túlélte, egy év alatt szépen lassan kezdett talpra állni, velünk tartott a kirándulásokra is, bár belül sokat szenvedett, de soha nem mutatta ezt környezetének, nem panaszkodott, hanem méltósággal és derűvel viselte amit a sors rámért. Elaludt, örökre.
Erősíteni kell a lelkünket, mert ebben az évben, még nagyon sokan mennek el...
Nyugodj békében kedves Dalostársam!
[html][/html]
És most a sok "nehéz" téma után egy kis vérpezsdítő dal,
egy női szemmel is igazán vérpezsdítő Nőtől... ;)
Táncra Fel!!! ;) :D
[html]
[/html]
Legyen úgy...
Lobogását szemednek látom én,
robogását akaratodnak érzem én.
Szavaidban lüktet a száguldás,
igen értem én.
De, ha lehagy a tested,
néma marad bennem ez a költemény.
S hiába minden szó, a vágy egy pillangó.
Ha nem vigyázol rá, tudod, messze száll.
Legyen úgy, hogy a vágy ideérjen,
Te csak engedd, jöjjön el értem,
hogy egészen felemésszen az a lobbanás.
Legyen úgy, hogy jókor kérsz el,
legyen úgy, hogy engem is érzel,
s hoz a vágy még tűzijáték ragyogást.
Lebegését követed-e, hogy merre jár?
Remegését ismered-e, hogy rátalálj?
Hiába minden szó, a vágy egy pillangó.
Ha nem vigyázol rá, tudod, messze száll.
Legyen úgy, hogy a vágy ideérjen,
Te csak engedd, jöjjön el értem,
hogy egészen felemésszen az a lobbanás.
Legyen úgy, hogy jókor kérsz el,
legyen úgy, hogy engem is érzel,
s hoz a vágy még tűzijáték ragyogást.
Velem az érintésben,
szabadító ölelésben,
velem a lélegzetben ott legyél.
Velem a forró lázban,
velem a vak zuhanásban,
velem a szív hangjában te legyél.
Legyen úgy, hogy jókor kérsz el,
legyen úgy, hogy engem is érzel,
s hoz a vágy még tűzijáték ragyogást.
Legyen úgy, hogy jókor kérsz el,
legyen úgy, hogy engem is érzel,
s hoz a vágy még tűzijáték ragyogást.
Őszinteség az életben és önmagunkhoz...
Tudom, most sokan vitatni fogják a nézetemet, látásmódomat, de mindenkinek szíve joga, nem kötelező velem egyetérteni. De mellette, érdemes lenne mindenkinek önmagába is néznie...
Jelen gondolatsoraimat egy tegnapi beszélgetés ihlette...
Szóval, tegnap volt egy érdekes telefonbeszélgetésem egy férfival, kit úgy egy jó fél éve ismerek. Elmesélte nekem, hogy 6 év után szakított a barátnőjével, mert az Ő (a férfi) habitusa, élete sokkal szabadabb-szabadosabb szexualitásban tud csak kiteljesedni, mint ami az addigi kapcsolatába belefért. Rájött, hogy nem teheti meg a barátnőjével azt, hogy ilyen életet éljen, nem akar tovább hazudni, sem önmagának, sem a párjának. Egyébiránt ezt leszámítva, egy teljesen jól működő kapcsolat volt. Így a környezete most értetlenkedve konstatálja a történteket.
Az utóbbi időben megismert emberek közül nem Ő volt az egyetlen, aki felrúgott egy kapcsolatot, (tudok olyanról, aki egy hosszú házasságban tette meg mindezt, egyszerűen kiállt a párja elé és csak őszinte volt), s szembe nézett önagával és kijelentette, hogy nem hazudozik tovább, sem magának, sem a párjának, még akkor sem, ha az őszinteségnek ára van. Bár úgy gondolom, hogy nincs az az ár, amit meg ne lehetne fizetni azért, hogy az adott ember úgy éljen, hogy reggelente, őszintén és lelkiismeret-furdalás nélkül tudjon a tükörbe és a társa szemébe nézni. Mindez azokra vonatkozik természetesen, akik valamely oknál fogva képtelenek arra, hogy megelégedjenek a társukkal és ezért végig hazudozzák az egész életüket.
Rendkívül tudom becsülni és tisztelni azokat, akik felismerik, hogy az, amit csinálnak, ahogyan élnek az sehová nem vezet és senkinek nem jó és változtatnak is ezen. Egyenességre és gerincességre vall.
Ezért lett az idők során számomra is alapelv az, hogy nem óhajtok olyan férfivel kapcsolatba kerülni akinek otthon van valakije. Mert számomra az őszinteség mindennél fontosabb lett és az adott ember csak akkor ér számomra valamit, akkor tudom értékes emberként kezelni, ha őszintén, értékek és elvek mentén éli az életét, ahogy én is. Számomra ez egy leendő partnernél, morális mérce.
Szép hétvégét Mindenkinek!
Belső változások...
Az utóbbi, úgy 10 hónapban, furcsa belső átalakulásokon megyek keresztül. Sok dolgot még magam sem értek, ami bennem zajlik, de az az egy biztos, hogy egy nagyon komoly értékrend és életcélbeli átalakulásban vagyok. Még nem tudom, hogy mindez, mit fog végül is eredményezni az életemben, de az az egy biztos, hogy nem azt, amiben ma élek.
Már korábban is írtam arról, hogy egy vidéki kisvárosban nőttem fel néhány 100 km Budapesttől keletre. Idén már a 12-ik évemet élem meg Budapesten. Nagyon megszerettem ezt a várost, a maga szépségeivel és bajaival együtt. Az utóbbi időkig, folyton azt mondtam, hogy én már soha nem költözöm vissza vidékre. Anno a középiskolám befejeztével, folyamatosan elvágyódtam onnan, minden áron el akartam jönni, vagy Pestre, vagy külföldre...de Pestig jutottam. Valami megmagyarázhatatlan láthatatlan erő volt az, ami hajtott. Tudtam, hogy dolgom van, de nem akkor és nem ott. Eltelt 12 év. Nagyon-nagyon sok mindenen mentem keresztül, kijutott jóból és rosszból is egyaránt. Rengeteg mindent tanultam, tapasztaltam, amit ha vidéken maradok sosem élek, tapasztalok meg. De!
Még nem tudom pontosan, hogy mi zajlik bennem, de ismét megjelent az a bizonyos megmagyarázhatatlan, láthatatlan (belső) erő, ami miatt anno elhagytam a várost, ahol felnőttem. S ez a láthatatlan erő, most lassan, de biztosan, elkezdett visszafele húzni...
Talán benne van az a bizonyos, Nusss által is említett, 7 éves életciklusos változás, hogy hónapokon belül a 35-öt töltöm, s az 5* 7? Nem tudom, talán.
Viszont az biztos, hogy ezzel az erős belső erővel, ami most elkezdett hazahúzni, nem túl sok értelme van hadakozni, butaság is lenne. Úgy gondolom, oka van mindennek. Mivel még nincs családom, így relatíve mobilis vagyok. Bár véleményem szerint, egy család sem lehet akadály (max. kifogás) abban, hogy valaki (családostól) az ország egyik végéből a másikba költözzön, vagy netán külföldre. Van körülöttem rá példa, nem is egy.
Hogy mindez mikor következik be? Még nem tudom, most olyan másfél, két év az, amiben gondolkodom, hogy addigra. De nem kizárt, hogy sokkal hamarabb, a gazdasági válság alakulása, fejleményei is befolyásolja majd. Azért gondolkodom, ebben a türelmi időben, mert addigra kell a visszatérési feltételeket, alapokat elindítanom...
Semmilyen esetlegesen itt hagyott tárgyat nem fogok sajnálni, amit viszont igen, azok a 12 év során kialakult emberi kapcsolataim. Ezt lesz a legnehezebb itt hagyni....illetve még valamit, a város természeti, domborzati szépségét, amit ma nap-mint nap megcsodálhatok...
De már tudom, hogy mennem kell. Hogy mihez kezdek majd, egy jelenleg elég magas munkanélküliségi rátával megáldott, hátrányos helyzetű kistérségben? A családi „birtok”, termőföld a válasz. Az a 12 ezer nm. Óriási feladat áll előttem és a (tágabb értelemben vett) családom előtt, hogy újra talpra állítsuk a családi gazdaságunkat, melyen anno a nagyszüleim kemény munkával ugyan, de kényelmesen éldegéltek, s ahol a gyerekkorom nyarait töltöttem. Azt hiszem ez az, ami húz haza.... feladatom van. De már nem itt. Haza kell vinnem azt a tudást, tapasztalatot, szemléletet, amit itt a 12 év során összegyűjtöttem, s az ottani közösség rendelkezésére bocsájtani. S aktív részese lenni, a vidék egy kis értékes szeletkéjének újraélesztésében.
Tudom, hogy ez most olyan nagyon váltsuk meg a világot című történetnek hangzik. De! Muszáj így hozzá állni, különben semmi nem változik, csak minden egyre rosszabb lesz, s sosem fogunk kilábalni semmiből. Legalább meg kell próbálni. A legnagyobb bűn az, a jövőre nézve, ha kifogásokat keresünk és lemondunk mindenről és meg sem próbálunk valamit újra felépíteni, másképp. Én nem ilyen vagyok. Hmmm... 22-én születtem, érdekességképp nemrég olvastam egy számmisztikai elemzésben, hogy a 22-én születettekre jellemző: „Ha tervek, vagy elképzelések megvalósításáról van szó, nem kezdenek bele sem kicsibe, sem nagyba, Hanem kizárólag a gigantikus méretűekkel hajlandók foglalkozni.” Attól tartok ez így is van és ez az én sorsom is...
:)
Megfigyelésem szerint és bizonyos szemszögből nézve, kétféle társaság van itt (eron). A társaság egyik része -már volt róluk szó mások blogjaiban is- az úgymond ágyra járók, akiknek majd mindegy csak luk legyen, avagy farok legyen. Ez nem az én világom, akinek ez így jó és inge, vegye magára.
A társaság másik része keres valamit, valamit, ami talán nem is igazán megfogható, de sok esetben még csak meg sem fogalmazható, mert érzéseket, érzelmeket nem lehet szóban vagy írásban úgy visszaadni, ahogy azokat megéljük. Persze kísérletet azért teszünk rá. Szóval keresünk, de mit is?
Valahol tudat alatt, akár bevallottan, akár nem, olyan valakire vágyunk, aki teljes mértékben kiegészít minket, aki mellett valami nagyon különös és különlegeset élünk át. Aki mellett szinte ösztönösen érezzük meg a másikat és úgy tudunk eggyé válni vele, hogy az így keletkezett energiaszintbe a föld is beleremeg. Éltetek már át olyat valakivel, hogy az eggyé válás oly erős volt, hogy az volt az érzésed, hogy a lelketek is eggyé vált, hogy úgy érezted, hogy bejutottatok egymás testébe lelki síkon is, amikor egy ölelésben összesimulva megérezted azt a fajta ősi erejű békét és nyugalmat, ami szinte már szürreális?
Ha megtaláltad ezt az embert, ragadj meg mindent és minden eszközzel őrizd meg. Mert ez az, (ami a férfi-női kapcsolatot illeti) amiért érdemes élni. Semminek és senkinek nem szabad ezt hagyni, hogy tova tűnjön. Mert szinte biztos lehetsz benne, hogy nem lesz még egyszer ilyenbe részed. Vannak emberek, akiket egészen egyszerűen egymásnak teremtettek, ha tetszik ez nekik, ha nem. :)
És a teremtő erővel nem szabad, vagy legalábbis nem érdemes harcolni, mert abból csak a rossz, a baj sül ki, nem mellesleg hiába akarják, soha nem lesznek képesek elszakadni egymástól....Hogy miért írom mindezt? Mert én évekkel ezelőtt már megtaláltam ezt az embert, pontosabban megtaláltuk egymást (itt), de hagytuk tova tűnni, mindkettőnk hibájából... s most mi van? Egyikőnk sem leli a helyét, folyton keres, -kétségbeesetten, reménytelenül- mert tudja, hogy szinte semmi értelme, mert amit keres, azt már megtalálta, (minden más csak pótlék, utánzat, talmi) csak ezt belátni nehéz, nem hogy még tenni ellene.
Tanulság, hogy aki már átélte ezt, megtalálta a neki teremtett másik felet, semmilyen körülmények között ne hagyja, hogy elszakadjanak egymástól. Ha pedig még nem talált rá, keresse, mert létezik valahol. Keresés során három dolgot tartson mindig szem elől, alázat, türelem, kitartás ezek nélkül nincs siker.
Szép napot Mindenkinek!
:)
Előre is elnézést mindenkitől....
Csak érdekességképpen az alábbi cikkre bukkantam ma....
„Ahogy a 2012-es felemelkedésben az emberiség régi, nem működő építményeit bontjuk lefelé, hogy új Templomot építsünk, a bontás során most értünk el az alapokhoz, legalább is annak nagyon a közelébe. Az előző bontás maga a pénzrendszer lebontása volt, ami a „világválságnak” nevezett valami képében nyilvánult meg, ahol a régi már nem működik, s most építjük az újat. Ez eléggé alapjaiban rázta meg a civilizációt.
*Ennél lejjebb már csak úgymond a létfenntartó erők (evés, ivás, legyen fedél a fejem fölött) kerülnek lebontásra, és még egy nagyon fontos valami, amit most úgy ismerünk: szexualitás, párkapcsolat.*
Tulajdonképpen ez maga az anyagi létezés legmélyebb szintje, amire minden épül: ha nincs mit enni, hiába vagy spirituális, nem tudsz meditálni menni, hiszen éhen halsz. Ugyanúgy, ha nincs szex és nincs párkapcsolat, akkor ez a felépített társadalmi rendszer, ahol a szexuális energiák rendesen kordában voltak tartva, meginog. Hiszen most egy ilyen család-struktúrában élünk, ahol van „férj-feleség, ásó-kapa-nagyharang, majd két szülő neveli a gyerekeket, és szex csak a házasságon belül történik”.
Látszódnak a repedések ezen *a struktúrán, látszik, hogy hol nem működik és hol van benne szenvedés, elfojtás, önhibáztatás, és egy csomó más, tudatot lefelé húzó tudatosság. Mindenki, aki szült/nevelt már gyereket, csak arra kérem őket, hogy nézzenek magukba, mit éltek meg a gyereknevelés korai vagy közepes éveiben. Milyen küzdelmek, harcok, problémák merültek fel a gyerekek körül, utána a szexualitás körül…* Vagy nem is kell lemenni, csak nézzük meg a párkapcsolatokat, hogy miért van a legtöbb embernek „párkapcsolati problémája”.
Azt mondom, hogy ismét nem az emberrel van a baj, senki sem rossz, nem vagy rossz anya, mert nem tudsz minden pillanatban a gyerekeddel önfeledten játszani, nem vagy rossz apa, mert elmenekülsz otthonról a munkába, nem vagy rossz társ, mert a szerelem elmúltával rájössz, hogy mégsem erre vágysz… Nem vagy rossz.
A „hiba” úgymond, már ha hibának nevezhetjük, vagyis a szenvedés okának, most ebben a tekintetben a választott „társadalmi” és „civilizációs” rendszerben van (vagy volt). Még egyszer hangsúlyozom, nem nevezhetjük hibának, hiszen tapasztalás volt, kipróbáltunk valamit, mi Emberek, és most tanulunk belőle.
*És most vagyunk az átalakulás útján.*
Ezért néz ki úgy, mintha „baj” lenne, mondjuk a pénzzel, vagy közoktatással, vagy a sok válással, mert nem működik úgy, ahogy szeretnénk. De ez nem baj, csak azt jelenti, hogy megtanultunk valamit, és most változtatni szeretnénk rajta. És ez időbe telik. Ez az átmenet kora.
*S ha elkezdjük kifejteni ezt a március 14-i csodálatos konstellációt, akkor azt látjuk, hogy most van itt az ideje annak, hogy SEJT szinten ÁT TUDJUK kódolni azokat a programokat, kódokat, amelyek a létezés legalapvetőbb szintjén működtek bennünk. Párkapcsolat, táplálkozás, pénz – azaz a 3D-ben való működés alapjai.*
Maga a konstelláció egy trigon, egy háromszög, amelynek a három csúcsán a következő égitestek állnak: Plútó – Mars – Jupter/Vénusz együttállás. Mind a három csúcs egy föld elemű jegyben helyezkedik el, s a három csúcson három tűz elemű égitest áll: a Jupiter és a Mars egyértelműen tüzesek, a Plútó maga részben tüzes.
A földön ég a tűz.
A régi idők üzenetei szerint, az alkímia tanítása szerint is, a szimbólumok nyelvén ez azt jelenti, hogy a mulandó, az anyagi itt most halhatatlanná, örökéletűvé válik. Kiég, elég mindaz, ami visszahúz, és helyette megjelenik egy nagyobb energiájú, egy magasabb rezgésű forma!
*Tehát amire eddig alapoztad az életedet, az most elég. Átalakul. Magasabb rendű formát vesz fel. *
És hogy visszakanyarodjak az írás eleji fejtegetésemre, ez a mostani konstelláció (csakúgy mint minden időpillanat) bekerül sejt szinten az életedbe, eltárolódik, megjelenik. A változás, amit kértél, itt van, ott lesz Benned, csak meg kell szólítanod magadban.
S mivel itt, mint említettem, komoly civilizációs építmények lerombolásáról van szó, *ez a tűz, ami felgyúl most minden ember lelkében/testében*, nem egyik pillanatról a másikra fogja magával hozni a változást, de igen komoly szintű átalakulás lesz érzékelhető!!!
*MINDEN emberben – ismétlem, minden emberben – megjelenik ez az üzenet*, s innentől kezdve csak választás kérdése az egész. Nagyon „sokan” vannak, akik az új dolgok létrehozásán dolgoznak, és egy szeretetteljes, békés átmenetet vágynak. Tehát nem jön pusztulás, végítélet abban a formában, ahogy az emberek megszokták a változást!
Az régi energia, az már nem működik, a világvége elmarad. Illetve, nem marad el, csak nem rombolásban és pusztításban fog megjelenni! A változás finoman, észrevétlenül, alulról, belülről, sejt szintről indul el, és az egyes emberi életeken keresztül fog megformálódni.”
„S beszéltem az elején a párkapcsolatokról.. a Vénusz egy szinten a Párkapcsolat szimbóluma, s a Vénusz-Mars kapcsolatában megjelenik a férfi-nő kapcsolata – ami most átalakul. Ez magával hozza a szexualitás átalakulását is…
Sok ember nem is tudja, milyen eltorzult formában éli meg a mindennapjaiban a saját belső szexuális energiáit – azáltal, hogy az emberiség egy mélyebb tudatszintet választott magának. S ezek után nem hedonizmusról és fűvel-fával létrejövő tartalom nélküli szexualitásról beszélek. Hanem egy ÚJ módozatról, ami azért ÚJ, mert még nincs. :) Tehát nem tudjuk, csak sejtjük, hogy milyen. Tudjuk, hogy hogyan nem akarjuk esetleg. És ez nyitja ki az Új kapuját.
*Éppen ezért, március 14 egy olyan ajtót nyit ki minden emberben, ami alapjaiban fogja megváltoztatni a társas kapcsolatokat, a jelenlegi materiális házasság és család eszményét.* Ezért csak azt tudom tanácsolni, a képlet tükrében, hogy nem érdemes ellenállni, a régi energiában maradni, mert akkor az ember elég.
Még egyszer hangsúlyozom, ez nem azt jelenti, hogy legyen vége minden kapcsolatnak, családnak, házasságnak. Hanem azt, hogy *az ember legyen őszinte magával, NÉZZEN szembe a saját háza táján az energiákkal: miben élsz otthon? Miért?*
*És nézz szembe, vedd észre, hogy van választásod. Ami egy emelkedést jelent* – ahogyan azt írtam.*Tehát férfi és nő EGYÜTT egy ÚJ rendszert hoznak létre!:* És ez csak a férfin és nőn múlik. Hogy te otthon mit élsz meg, és mit szeretnél megélni.
Keresed a harmóniát, békét? Meg tudod teremteni magadnak, de nem a régi módszerekkel. J Tehát az alkoholista férj, vagy a tányérdobáló feleség nem fog többé megszületni, ha nem akarod, mert hogy MIÉRT jöttek ezek a szerepek létre, az fog átalakulni. Már nincs szükség elfojtásokra, már lehet KÖZÖSEN teremteni, közösen alakulni.
*_Ne várj a másikra: egyedül rajtad múlik, hogy a világ mit változik._*”
A teljes cikk itt olvasható:
!link:http://csillagmag.hu/csillaguzenetek/marcius-14-az-alapok-atalakitasa/
Megfigyelek...
Sok-sok szó esett már itt, a reglapok, fotók minőségéről, színvonaláról és a mögöttük meghúzódó emberről. Egy-egy reglap tartalmáról, stílusáról, vagy egy feltett fotó tartalmából következtetünk és kialakul egy kép az adott emberről. Majd ez alapján döntünk, hogy érdekel e minket vagy sem.
Nem tudom, hogy ki hogy van vele, ki milyen szemszögből néz például egy fotót, mire fókuszál. Persze sokan kifejtették már, hogy az is minősítheti az embert, hogy épp az elsődleges nemi szervüket, milyen módon helyezik előtérbe, netán hogy kiverje a szemünket, vagy stílusosan, gusztusosan, sejtelmesen prezentálják a nagyérdemű felé.
Én nem csak ezt figyelem. Érdekel a kép háttere is, a környezet, amelyben készült. Hiába no, az ördög a részletekben lakozik, s engem érdekelnek ama bizonyos részletek is.
Adott egy rendkívül gusztusos, szép, igéző formájú szerszám, ha történetesen a háttérből egyértelműsíthetően egy toalett sziluettjei vehetőek ki, az már vágylohasztó. A különböző távirányítókkal, telefonokkal, szerszámokkal, kalapáccsal, kombinátfogóval, fázisceruzákkal, flakonos dobozokkal való összemérés pedig brrrr. :D
Vagy egy olyan fotó, akár egész alakos is, ahol a háttérben az látszik, hogy egy lepukkant helyen készült, vagy csupa kupi van körülötte, az is vágylohasztó.
Ez mindkét nem fotóira értendő.
Ha valaki nem is a rendmániás, de ha már rászánja magát, hogy a legbecsesebb kincséről fotót készít, számoljon már azzal is, hogy csak a legritkább esetben nem látszik a környezet.
Teendő, vagy retusáljon, montírozzon, vagy legalább legyen rendbe a környezet ahol készül, s ne azt lehessen leszűrni, hogy sunyiban, egy sufniban készült a fotó. Kiábrándító.
Lehet azt mondani, hogy szőrszálhasogatás, ne legyek már ennyire igényes, no de akkor is... ;) :D
Megismerkedni valakivel, akiben egy csoda lakozik, a legszebb dolog. Mikor egy hullámhosszra kerülsz vele, s könnyeid kicsordulnak mikor együtt nevettek … mikor észre sem veszed, de már fél napja megállás nélkül beszélgettek, s nem fogy a mondanivaló.... hát persze hogy vonzódni kezdesz hozzá.... ez ilyenkor már törvényszerű....ez az, amikor az intellektuson keresztül kapcsolódik össze két ember, s erős energia áramlások jönnek létre... ezt keresem én minden esetben....egy gyöngyszemet találtam...
:) :)
Életerő...
A vágyam a vágyad. Érintlek, s érintesz. Csókollak, s Te visszacsókolsz.... ízek, illatok, szívdobbanások...s elönt a forróság.... libabőrzöm, figyelem ahogy, tágul a pupillád... már Te is tűzben égsz....
Sóhaj itt, ott... egyre mélyebbről... egyre ziháltabban, ritmus, mint egy táncban: lassú, gyors-gyors, lassú, majd, feszültség, feszültség .... sikoly, oroszlán üvöltés....feloldás.....
;)
Menthetetlenül tavaszodik. Végre. A minap még rúgott egy utolsót a tél, egy egész napos havazás képében. De másnapra hűlt helye volt. Folyamatosan nő a napsütéses órák száma és ha épp szélcsend van, akkor már a nap erejét is lehet érezni. Lassan ébred a természet is, madarak, virágok is jelzik már, hogy ideje felébredni, hosszú és mély „letargiánkból”.
Ideje töltekeznünk, napenergiával (D vitaminnal), hihetetlen, hogy az ember számára is mennyire tud ez az éltető erő hiányozni, mint a nap fénye, melege. Megújul a természet, melyből nekünk is ki kell vennünk a részünket. Ránk is a megújulás feladata vár, nem külsőségekben értem, bár az is benne lehet, hanem elsősorban belsőleg. Levetni, eldobni, mindent ami hazug, ál, ami talmi, ami nem szolgálja a saját és mások s egyúttal a természet fejlődését.
Tiszta forrásból építkezzünk újra, hisz nincs gyönyörűbb, mint egy erdei, halkan, szelíden csörgedező tiszta forrás, patak. A patak tudja, hogy nem szabad a természet törvényeivel szemben menni, hisz az Ő léte is veszélybe kerül. Óriási luxus az éltető tiszta forrású patakot, nem megóvni, s nem a tiszta vízéből táplálkozni. S mit ad még? Mérhetetlen kincseket. Csak egyszerűen ülsz a partján, s nézed ahogy a nap sugara táncot lejt a víz tükörében, meleget ad, s arcodat a szél simogatja közben. Békét és nyugalmat ad. Ma ez mérhetetlen kincs, vagyon. :)
Mi másra van szükségünk? Mit viszünk tovább a másvilágra?
:)
Ma ismét megtaláltak kedves, jószándékú ismerősök, kik egy fantasztikus üzleti lehetőséget ajánlottak, az egyik legismertebb hálózat építő cég „képviseletében”. Az elmúlt 15 évben már nem is tudom, hanyadjára próbálnak meg beszervezni, egy olyan fantasztikus vállalkozásba, melyben, smaragd, gyémánt, csili-vili fokozatokkal, álomvilággal kápráztatják el a delikvenseket. Úgy 19 éves lehettem mikor először kapcsolatba kerültem ezzel a világgal, el is kezdtem tevékenykedni benne, hisz nem túl sokkal a rendszerváltás után, egy munkanélküliségbe süllyedt vidéki kisváros 19 éves lánya oly naiv volt, hogy hitte, hogy ez egy jó „munka”. Mit mondjak, nem jutottam messze benne.
Hosszú távú tanulságok az alábbiak lettek számomra.
Ad 1; Ehhez a világhoz, tevékenységhez, üzleti modellhez, egy marketinges és/vagy saleses véna kell, az bennem nem sok van. Az én személyiségemtől, mentalitásomtól idegen, hogy rádukmáljak bárkire is bármit, úgy meg pláne, ha más a meggyőződésem, nem igazán lennék hiteles benne. Marketinget egyébként sem szerettem tanulni, -bár muszáj volt, mert nem kevés államvizsga tételem is volt belőle-, mert a mai világ marketingje, nekem az agymosásról szól.... ettől a világtól pedig idegenkedem.
Ad 2, Ma 2012-ben, mikor az euró napjai meg vannak számlálva, s meg vagyok győződve, hogy ezzel együtt, vagy ettől függetlenül is, a mai hitel és fogyasztás alapú gazdasági modell is az összeborulás előtt áll. (ezt hosszú lenne kifejtenem miért ez a meggyőződésem, elég annyi, hogy ha a világ csak hitelből él, hitelre építi a mát és a holnapot, valamint csak szolgáltatunk, s nem termelünk, nincs hozzá adott érték, akkor a gazdaság csak egy lufi, s ez most pukkadozik ki, minden kontinensen) Szóval ebben az időben, amikor már látjuk a gazdasági berendezkedésünk végét, még mindig vannak, akik hisznek a fogyasztás alapú modell működésében, mikor pontosan ez a szemlélet vezetett oda, ahol most vagyunk.
Hitetetlen számomra, hogy sok-sok ember még mindig ilyen vak és naiv, a folyamatok alakulását illetően. Ha ez a gazdasági rendszer stabil lenne és gördülékenyen menne a maga útján, akkor talán lenne értelme foglalkozni az ilyen típusú vállalkozással.
Most pont ellenkező folyamatok zajlanak, így a kedves ismerősömnek is kifejtettem, hogy jelenleg inkább arra „vállalkozom”, hogy a magam és családom számára, alternatív túlélési lehetőségeket, s azok megvalósítási módját keressem, kutassam. S ezzel kapcsolatban apróságokat, ötleteket megosszak akár itt is, hátha, vannak, akik tudnak valamit hasznosítani belőle. És nagy-nagy örömömre (mert ezzel másoknak is segíteni szeretnék), célba is talált egy-egy írásom...
Szóval kalandra fel! :) :D
Napok, s talán hetek óta hiányérzetem van. Nem, nem szexuális értelemben... ;) Rájöttem mi a hiányérzet tárgya. Nem hallgatok zenét. Én, akit ez éltet, ez energizál. A heti össze-vissza rohangászás, s az itthoni munka mellett, valahogy (nem is értem, hogyan, de...) elfelejtek zenét kapcsolni.... ráadásul még a telefonom is lecseréltem, de még fülhallgatót nem volt időm beszerezni hozzá, így hiányzik a közlekedés közbeni zenehallgatás is... :(
Szóval gyorsan kapcsolok is egy hétfőre való felpörgetős zenét, Sash? Safri Duo? Azt hiszem tökéletes számomra... s máris más színben látom azt a szép napsütést, ami szembe néz rám az ablakból....
Music for the cheer!!! :) :)
Egy pillanat...
